Múzeumok Éjszakája az Erdélyi Művészeti Központban és a Magmában

Az év egyik várva várt eseményét tartják az Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben 2025. június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton, hiszen ajtajaink, műhelyeink nem csupán a megszokott nyitvatartási rend szerint lesznek nyitva, hanem azon túl is. A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz csatlakozva az Erdélyi Művészeti Központ és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér e napon egészen éjszakáig tartanak nyitva.

Változatos gyermek és felnőttprogramokkal, tárlatvezetésekkel, várossétával, egy művészházaspár életművéről szóló előadással, sörkóstolóval és koncerttel várjuk a nagyérdeműt. Az eseményre ellátogatók délután 5 órától kezdődően e kötetlen, kicsik és nagyok számára egyaránt nyitott program részesei lehetnek.

Szeretettel várunk mindenkit, aki számára kiállításra járni menő!

 

A Múzeumok Éjszakája alkalmából a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, az Erdélyi Művészeti Központ és a Székely Nemzeti Múzeum idén is meghirdette az Egyéjszakás kaland című kvíz-játékot, amelyre várjuk azoknak a csapatoknak a jelentkezését, akik szeretnék elmélyíteni és megmérettetni a három intézmény aktuális kiállításain alapuló ismereteiket.

Az idei Múzeumok Éjszakája alkalmával megrendezett játékos vetélkedő során bejárhatják a három intézmény kiállításait és a jó hangulatú vetélkedés során értékes nyereményekkel is gazdagodhatnak! Részletek: https://magma.ro/hu/art-event/muzeumok-ejszakaja-2025/


RÉSZLETES PROGRAM:

à Erdélyi Művészeti Központ (Olt u. 2. sz.)

1700–1800: Interaktív gyerekfoglalkozás Bálint Katalin művészet-terapeutával, 5–10 éveseknek (3. emelet)

1800–1900: Rendhagyó festészet óra Miklóssy Mária festőművésszel, 5–6. osztályt végzetteknek (földszint)

1900–2000: Rendhagyó festészet óra Miklóssy Mária festőművésszel, 7–8. osztályt végzetteknek (földszint)

* Ezek a foglalkozások a megadott időpontban kezdődnek, kérjük, hogy pontosanérkezzenek!

 

1800–2100: Nyitott műhelyek

gélprint (Illyés Réka & Vetró Baji /Föld Szint)

kép(RE)formálás (EMŰK)

 

1800–2300: Egyéjszakás kaland 2025 kvíz-játék (nyereményekkel)

* A kvíz-játékra 2-4 személyes csapatok jelentkezését várjuk június 20.-ig, két kategóriában: ifjúsági (14–18 évesek), felnőtt (18 év felett)

A kvíz-játék leírása, regisztráció: https://fb.me/e/3eq8jMYaX

MAGMA honlap: https://magma.ro/hu/art-event/muzeumok-ejszakaja-2025/

 

1830Barki Gergely művészettörténész (Magyar Nemzeti Galéria, főmuzeológus) vetített képes előadása: Nem minden Galimberti, ami annak látszik – attribúciós és egyéb problémák a Galimberti-kutatásban  (3. emelet)

 

2030Tárlatvezetés a MAMŰ Mátrix kiállításban Zakariás István és Ferencz S. Apor kurátorokkal (3. emelet, földszint)

 

2200SörMátrix – blind tasting Wanek Péter Franz sörfőző mesterrel (földszint)*

* A programra maximum 15 személyt tudunk fogadni a regisztráció sorrendjében. Regisztráció: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdY1Qe1ezmkZ6nHr0I7AKHEsVGSdNd5vdL9fuJdMzOCLJzQcA/viewform vagy az emuksepsi@gmail.com e-mail címen.

 

2330Koncert: Ráduly Zsófia (hegedű) és Szőcs Botond (zongora) (földszint)

 

à MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér (Szabadság tér 2. sz.)

 

1730 – 2300A Grafitegér és a Botladozó Rézmacska a pászkáról álmodik

Kreatív műhelyfoglalkozás frottázs technikával kicsiknek és nagyoknak

 

1930 – 2030Botlatókövek emléklevonatai

Emlékséta Kiss Jenő vezetésével és közösségi alkotás frottázs technikával

 

A programokon való részvétel ingyenes, viszont a SörMátrix esetében regisztrációhoz kötött.

A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát.

 

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Erdélyi Művészeti Központ Egyesület, MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér

Partner: Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy

Támogatók: Miniszterelnökség – Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Az Egyéjszakás kaland 2025 kvíz-játék támogatói: Szentgyörgy Pince, Gado Gourmet Bistro, Sepsi Classic.